Az AI vajon felismeri-e, hogy AI írta a szöveget?

Képesek-e felismerni az emberek a mesterséges intelligencia által generált szöveget és vajon maga az AI felismeri-e?

Kiderült, hogy azok, akik maguk is sokat használnak mesterséges intelligencia által támogatott eszközöket, pontosan felismerik az AI által írt szöveget és ebben lekörözik az AI-t is. Ehhez csak bizonyos szempontok figyelembevételével kell analizálni a szöveget, például, hogy milyen AI-eszközöket használhattak előállításához, futtathatja őket saját maga, vagy ellenőrizheti a belső működésüket? Fontosak a vízjelek is, mikor jelölőket ágyaznak be a szövegbe, amik elsőre nem is tűnnek fel.

Kézenfekvő megközelítés, hogy magát a mesterséges intelligenciát használjuk annak kiszúrására, AI készítette-e a szöveget. Ehhez először is gyűjtsünk össze több, emberek és AI által írt művet, majd tanítsunk be egy modellt a kettő megkülönböztetésére. A betanítás után a detektor megvizsgálja az új szöveget, és megállapítja, hogy az jobban hasonlít-e a mesterséges intelligencia által generált példákra vagy az ember által írt szövegekre.

A lényeg, hogy a szövegek, amikhez viszonyít elég változatosak legyenek ahhoz, hogy az AI-rendszerek széles skálájának kimeneteit tartalmazza.

Egy másik módszer statisztikai jeleket keres a szövegben, annak felmérésére, hogy a szöveg AI által generált-e. Ha a modell szokatlanul magas valószínűséget rendel a szavak pontos sorozatához, ez annak a jele lehet, hogy a szöveget valójában az AI-modell generálta.

Egy AI-ellenőrző eszköz felmérheti, hogy a szöveg összhangban van-e a vízjelezett rendszer által generált szöveggel.

De minden eszköznek megvannak a maga korlátai. A tanulásalapú detektorok figyelik, hogy az új szöveg mennyire hasonlít azokhoz az adatokhoz, amelyeken betanították őket, pontosságuk viszont csökken, ha a szöveg jelentősen eltér a betanító korpusztól, amely gyorsan elavulttá válhat az új AI-modellek megjelenésével.

A statisztikáknak más jellegű korlátai vannak, több közülük olyan feltételezéseken alapul, hogy az AI-modellek hogyan generálnak szöveget, vagy hogy hozzáférnek-e ezeknek a modelleknek a valószínűségi eloszlásaihoz. A vízjelezés a problémát az észlelésről az ellenőrzésre helyezi át.

Összességében kijelenthetjük, hogy a probléma, miszerint AI írta az adott szöveget, vagy ember, egyszerűen megfogalmazható, de nehéz megbízhatóan megoldani.

Forrás: https://index.hu/techtud/2026/01/04/mesterseges-intelligencia-szoveg-akotas-viz-jel-ai/

 

 

Legutóbb frissítve: 2026. 02. 02. 13:19